A kórus holnapja elköltözött a http://soharoza.hu-ra. Az oldal 5 másodperc után automatikusan átirányít az új honlapra. Ha ez nem történik meg, kattints a linkre.

A Mindenütt jó-ról a Kossuth Rádióban (Kultúrkör c. műsor) by gottinger

A Tilos Rádió vendégei voltak a szlengopera alkotói (rendező: Göttinger, szövegíró: Juhász, zenei vezető: Halas) 

TILOS RÁDIÓ - SPANYOL INKVIZÍCIÓ 2010. január 28. 

Részletek a Kultúra.hu beszámolójából a Cseh Tamás estről. Egy, ami rólunk szól, bár kicsit "különleges" a mondatszerkezete, és egy, ami "különlegesen" vicces:

"A SohaRóza Kórus fiatal énekesei felfrissítik az estét, különleges megjelenésükkel és vidámra dramatizálva a Levél nővéremnek dalait."

"A hajnalig húzódó második részben sem aludt a közönség, a kimerítő tempó és a radikálisan eklektikus műsormenet ellenére, vagy azért. Cseh Tamás bakonyi törzse, többek között fia, Cseh András adott elő indián énekeket, majd hirtelen váltással a Szent Efrém Férfikar avatta imahellyé a színháztermet és tartott Sebestyén Mártával közös ősbemutatót. A bizánci zene főpapjainak szájából különlegesen hangzottak a Cseh Tamás folklór káromkodós fordulatai. A Monty Python és Kafka műveinek hangulata vonult át a termen, de Dresch-ék előadása, Hobó Batthyány téri blues című nótája, amit Cseh-Bereményi írt, ám olyan, mint egy Cseh-Bereményi paródia, valamint a Csík zenekar által előadott Illegalitás című politikai pamflet, meg a többi ősbemutató sem volt altató jellegű." 

Teljes cikk

/fotó: Kurucz Árpád - Népszabadság/

A Bárkában emlékeztek a művészre

Január 22-én, a magyar kultúra napján lett volna 67 éves Cseh Tamás. Barátai, zenésztársai, tisztelői a Bárka Színházban emlékeztek a társulat tagjára.  Jó sokan.

NÉPSZABADSÁG CIKK

Hogyan képzeli el egy opera közönségét? Konszolidált öregurak szarukeretes szemüvegben, dauerolt hajú idős hölgyek retiküllel? Esetleg néhány unatkozó középiskolás, akiket odakényszerített az iskolai színházbérlet? Nos, az első magyar szlengblog-opera, a Mindenütt jó kicsit más hangulatot teremt. Igaz, sokaknak hasonló élmény lehet egy (roppant előkelő módra) olaszul vagy németül meghallgatott zeneműhöz.

A teljes cikk

ha a "szlengopera" kifejezés undort, kérdőjelet, izgalmat, félelmet vagy egyéb emberi érzelmet ébreszt benned, hallgass bele eme trekkbe!

készítette: tóváriné, halas, madaras. a narrációt írta: göttinger. 

"Azután jött az est első, igazán frenetikus meglepetése, sikere, a bizonyíték, hogy Cseh Tamás már nem lesz tán soha feledve, hisz lám, gyermekink népe, korosztálya is magáénak tudja.  A csupa huszonéves alkotta Soharóza kórus „levele" 2010-ből egyszerre idézte és vitte tovább az ifjúság örök bájával felvértezve a régi, ama nővérnek írt levelekben foglaltakat."

A teljes cikk.

/írta: Cserne Klári - kórustag/

mi közöm nekem egyáltalán ehhez a Cseh Tamáshoz, 
milyen jó ez a Cseh Tamás,
hogy utálom a Cseh Tamást,
meg hogy hogy a francba csinálja ezt a Cseh Tamás, 
meg hogy úgy unom már a Cseh Tamást,
meg hogy bármeddig hallgatnám ezt a Cseh Tamást, 
meg hogy most komolyan, egy iskolai rajztanár ez a Cseh Tamás,
és hogy milyen jó, indián is ez a Cseh Tamás,
és egyáltalán, kinek érdekes ma ez a Cseh Tamás,
és hogy kinek ne volna érdekes bármikor ez a Cseh Tamás,
vagy hogy mitől jó a Cseh Tamás,
sőt hogy jó-e a Cseh Tamás, 
aztán hogy mit szólna ehhez a nagy hajcihőhöz a Cseh Tamás,
és tényleg, mit szól hozzá Cseh Tamás, 
és hogy hányféle is a Cseh Tamás,
de hogy mi köze ennek a Cseh Tamásnak ahhoz a Cseh Tamáshoz,
hányféle is a Cseh Tamás,
és amivel mi foglalkozunk az Cseh Tamás,
vagy Csehtamás,
vagy csehtamás
vagy CSEHTAMÁS

csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás
csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás
csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás
csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás

ha egy szót túl sokszor mondasz, egyszercsak rájössz, hogy annak a szónak nincs is semmi értelme. 
Akármi legyen is ez a szó.
De ha aztán még sokszor mondod, mert nem tudsz helyette mást mondani, 

csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás
csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás
csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás
csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás
csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás
csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás
csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás
csehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamáscsehtamás

akkor egyszercsak megint elkezd derengeni valami, ami talán teljesen más, mint az elején volt.

A nagy sárga gong című Cseh-Másik-Bereményi Géza dalba (Levél nővéremnek II./1994) beleszerelmesedtünk, nincs mese. Hallgattuk közösen, sírtunk rajta, érteni véltük, mégse értettük - legalábbis a hangmagasságokat egyáltalán nem, na az tuti -, a szubjektív megfejtések egymással való megosztását betiltottuk, ültünk és szerettük mind. Pedig tudnotok kell, van ám itt egyéni vélemény bőven. (Ehhez kapcsolódó rövid hírünk: a Soharóza hangkirályságban épp a napokban tiltották be a demokráciát.) Ez lett hát a főszereplője annak a műsorszámnak, amivel a Cseh Tamás emlékkoncertre készültünk (ááá, ma este!!!) és amit úgy neveztünk: Levél 2010-ből.

De mi is ez a nagy sárga gong? Filozófiai, politikai, szürreális jelkép? Magunk között nem tárgyaltuk ki, rábíztuk minden kórustag ismerten vad fantáziájára, de a 13 és 15 éves Trefortos diákjaim körében kísérletet tettem: kétszer meghallgattuk énekórán a dalt, majd leírták nekem, mik jutottak eszükbe. Nem volt szabály, egyszerűen papírra kellett vetni az áramló gondolatokat. Áramlottak is, zúdultak. A kisebbek még hálásak is voltak a zenéért: "Köszönöm a Tanárnőnek, hogy meghallgattatta velünk ezt a dalt." Nekem köszöni? Köszönje Tamásnak és Jánosnak és Gézának. Írjon nekik levelet. Mi is ezt tettük. Levelet írtunk Cseh Tamásnak.

/Ó a régi, ó, a Balaton... fotó: kishalas/

Szösszenetek a diákok írásaiból:

"Valami nagy fájdalom jelképe a gong, ahogy felzúg, belefájdul, és a köztes zúgás a vérkeringés nagyon felhangosítva, közben reflexszerűen bólogat, mint egy drogos."

"Az élet rendje, a délelőtt, délután és végül az este, mint folyton ismétlődő szakaszok. Az este valami földöntúli, mindent elsöprőt jelent neki. A hangszeres embereket valamilyen szertartás közben tudom elképzelni, akik bármit elő tudnak varászolni. Az este mágikus, egy gongütés elindítja a varázslatot, mint a mesékben, mikor az éjféli tik-takkos óra üt, és életre kelnek a plüssállatok."

"Olyan, mintha a víz alatt játszódna, a kezdő zene alapján. Olyan az ember érzése, hogy a víz betömíti a fülét, de hallja a dallamot. A délután az élet végét is jelentheti, és most annak is vége van. Az egésznek olyan a hangulata, mintha az elmúlással lenne kapcsolatos, nosztalgikus. A zúgó nagy sárga gong jelképezheti az utolsó szívdobbanást, érütést vagy lélekzetet. Ha most átlépnek egy másik világba, akkor élet és halál nem is különbözik annyira. A nagy sárga gong jelképezhet valamit, ami még mindenkit ide, ehhez a világhoz köt. A "Minden hangot leigázva, felzúg bennem a nagy sárga gong" lehet egy nagy érzés, akár szeretet, félelem az eljövő dologtól. A dallamot pedig azért szereti, mert evilági dallam, amit olyan jól ismer az ember. De érzi, hogy ugyan leszáll az este, ahogy szokott, de most valami másként lesz, mint eddig. Valami örökre megváltozik."

"A nagy sárga gong azok a dolgok, amiket nem tudunk megváltoztatni. A gong, a sors igazságtalansága, ami életben tartja a lelkesedést és az álmokat, de... tulajdonképpen nem térünk ki a hangja alól. Nem merünk elszakadni, teljesen megváltozni és feladni a saját akaratunkat. Itt romlik el az egész."

"Nekem olyan érzésem van, mintha körbe-körbe forognánk, amikor felgyorsul a zene, akkor gyorsabban, és amikor megszólal a nagy sárga gong, akkor megállunk, elszédülünk, és így ájultan elesünk."

"Nyugodt a zene, mégis félelmet keltő az elején. Az előadó mintha valami titkot akarna elmondani, de nem mondhatja el."

"Az emberek egy monoton életet élnek, úgy ahogy régebben az iskolában, az életben is egy hang véget vet az órának (eseménynek). És bármit tesznek, nem tudják elnyomni ezt a hangot, nem tudnak kiválni a tömegből, és a többiekkel szembemenni. A sok vágyat, álmot elnyomja az az ütem, ami szerint mindenki él: a nagy sárga gong. Az emberek várják már ezt a hangot, várják, mert ha nem jön, akkor saját ütemük szerint kéne élniük, és ettől rettegnek. Félnek kiereszteni a saját hangjukat, és örülnek, hogy elfelejthetik a lelkük hangját, hogy ha megszólal az a nagy sárga gong. "

"Nekem egy zenét okádó szekrény jutott eszembe egy nagy szobában, egy sárga gong mellett, olyan esti fénnyel, kínai bútorral és házzal. Aztán a lemenő nap utolsó sugarai miatt eszembe jutott egy hangulatos giga faház, de olyan, mintha éppen a ház mellett temetnének. Aztán amikor nagyobbakat ütöttek a gitárra, szinte magam előtt láttam a ház mellett éppen eltemetett katonát, ahogyan harcol, vágja az ellenséget."

"Lehet, hogy egy lázadó hajléktalan hallucinációja."

"Számomra olyan volt, mintha a csatornában emberek közt sétáltam volna. És a csatorna végén egy borz lett volna. A borz mosolygott, de kék színe volt. És a borz nagyon ellágyított. "

/halasdóri/       

/írta: Madaras Sándor - kórustag/

Adott egy darab - vagyis azt hisszük, hogy adott. Változik az is, ahogy mi változunk. Adott egy másik tér, egy másik közeg, ahol ismét belebújhatunk egy ismerős zenébe, ami a miénk. Megint megmutathatjuk. Akik lemaradtak és akik ott voltak de nem tudtak betelni. Mert ez egy olyan sokrétű mű, hogy bizony nem lehet csak úgy. Elképzelem, hogy nem voltam a próbákon és csak a kész művel szembesülök. Egyszer. Megüt a darab. Bámulom, mint valami organizmust, amit képtelenség kiismerni, de mégis elemi erővel vonz magába. Érzem, hogy vannak belső törvényszerűségei, de nincs erőm az összefüggéseket kémlelni, mert a mű közben már máshol jár. Újabb ajtókat nyit. Elrévült állapotban konstatálom, hogy vége a darabnak és fogalmam sincs mi volt ez, de bennem van és ez jó érzés.

A tények. Nényei Pál szövegére Sztojanov Georgi ír zenét. Először színpadi cselekményként adjuk elő a Zeneakadémián. Majd Tarr Feri egy élő videoklipet vizionál. Egyetlen végtelen snitt, mint Jancsónál. Mindenki minden részlet teljes birtokában. Mindenki felelős az egészért. Az unplugged, az erősített, a torzított, az előre felvett rétegek egymáson és egymás után. Az ember, a technika és az ördög - a technikáé vagy az emberé, nem derül ki - hármas tánca. Karmesterek garmadája. Zenekari-, kórus-, szcenikus-, technikai- és a szerzői karmester kérései a kórus felé. Elképzelhetetlen, de egy láthatatlan koncepció mégis összetartja az egészet. Hihetetlen, de mire odaérünk, tényleg boldogan fogom a társam kezét és átszellemülten éneklek, mert egész valómban átélem azt, hogy Csodálatos Élet.

SZTOJANOV Georgi: ÉHSÉG
Making New Waves Fesztivál
TRAFÓ
2009. december 10. csütörtök 19h

Vidám mese a bűnbeesés előtti semmiről 5 zenészre, 15 hangszerre, 3 szereplőre, hangra, videóra, hálózati közvetítésre, élő elektronikára. Hovatovább 30 almafejre.

népi hang - HERCZKU Ági
klasszikus hang - BODROGI Éva
színházi hang - GYABRONKA József
kórus - SOHARÓZA

hegedű - KRULIK Eszter
cselló - GALLAI Judit
gitár, szitár - KOLTAI Kata
fuvola, pikoló - FÖLDESI Péter
klarinét, furulya - BARTEK Zsolt

karmester - HORVÁTH Balázs
karnagy - HALAS Dóra

technika - SZIGETVÁRI Andrea
jelmez - SEBŐ Rózsa
szöveg - NÉNYEI Pál

producer - SZIGETVÁRI Andrea
rendező - TARR Ferenc

fotó - Spilák Zsuzsanna

Gyakran jutott eszembe az előadás előkészületei alatt, hogy vajon más dolog született-e volna, ha, tegyük fel, nem a szlenghez nyúlunk, hanem egy sosemvolt halandzsa nyelvhez. A nonszensz versek jutottak eszembe, mert mindig is szerettem, ahogy teljes meggyőződéssel el lehet mondani egy sort, aminek egy szavát sem értem. A szavakat nem, de a mondatot mégis. A híres sor „Nézsonra járt, nyalkás brigyók turboltak, purrtak a zepén” Lewis Carrolltól még azelőtt egyértelmű volt számomra, mielőtt elolvastam volna Dingidungi magyarázatait. Eszembe jutott továbbá a Gyűrűk ura, amiben a nyelvtörténész Tolkien szándékosan nyúl az óangolhoz, amikor megalkotja a tündék nyelvezetét. Azt a hatást szerette volna elérni az olvasóknál, hogy ne értsék pontosan a tündéket, mégis ismerősnek, otthonosnak hasson a beszédük. 

Amikor Juhász Kristóftól, a szövegírótól megkaptam a szövegkönyv egy részét, továbbá egy kis rövid eligazítást a történetet illetően, és elkezdtem/elkezdtünk zenei játékokat játszani a szavakkal, a sorokkal, rögtön megcsillant a nyelv zsenialitása. Egyszerűen könnyű volt a játék. Egyértelműen jöttek a zenei megoldások. Érezni lehetett a hangulatot. Ez szerintem leginkább Kristófnak köszönhető. Úgy használta fel a szavakat, hogy értelem nélkül is értelmet nyertek. Én már az előkészületek legelején leszoktam a szótárazásról, mert bár időtöltésnek szórakoztató volt, egyáltalán nem vitte előre a munkát.

Most, hogy bemutattuk a darabot, és látta mindenféle ember, köztük a szlengblog néhány rajongója is (pálinkástul), befészkelte magát valami a gondolataimba. Igen, jól fogalmaz az origo.hu kritikaírója, nem volt célunk bunkónak lenni, nem volt cél a szlengblog-érzést visszaadni. És jól fogalmaz Juhász Kristóf, amikor ezt írja a szinopszisban: „Kórusmű – szlengben. Az ellentét feszültsége önmagában humorforrás. A lehetséges kapcsolatokat kezdtem keresni adott zenei modor és adott nyelvi modor között. Evidencia – közhely –, hogy a kórusmű magasztos, emelkedett, a szleng trágár, roncsolt, a nyelvnek valamilyen »pereme«, »alja«. Mint minden evidencia, ha jobban megkapargatjuk, bizonyos vonatkozásaiban ez is téves.” Na, hát ez volt az úgynevezett Koncepció.

Egy dolgot azonban belátok: bizonyos szempontból kényszerzubbonyt húztunk a magyar szlengre, leborotváltuk őt és jól felöltöztettük, hogy másvalakinek tűnjön, azt mondtuk rá, hogy ez halandzsa, miközben nem az, ez igenis van, létezik, él és virul (bár a donaldkacsázást akkor tényleg Nyelvész Józsi találta ki?). Történetünk és zenénk által szmoking került Gyulabára és világára, megfésültük, megpenderítettük a bajszát, szivart nyomtunk a kezibe, majd betoltuk hintaszéken egy kandalló elé. Aki szereti és ismeri őt, az bizony most szomorú. Ez nem az a Gyulabá, akit ismert.

Lementek az előadások, mi pedig tisztelettel visszaadjuk Gyulabát a családjának, magunknak pedig megtartjuk a G-vitamin-dús szavakból létrejött frenkizős* zenét, mesét.

* Ja, csekkoltam a szlengblog szerinti jelentést, nálunk azonban Frankie a lakás neve, ahol a Soharóza kórus próbálni szokott, és ahol a Mindenütt jó zenéjének zöme született. A dolgok néha véletlenül összeérnek.

/halasdóri/

Index videó - Csicskul a magyar kultúra

KultúrPart - interjú Göttinger Pál rendezővel 

Hirado.hu - Különleges helyszínen mutatják be az első magyar szlengoperát 

Origo kritika - Bátor, de nem elég bunkó - a Szlengblog-operán jártunk

Fehér Elephánt Kulturális Ajánló Portál - Mindenütt jó 

Metropol ajánló - Életre kel a blog

KultúrPart kritika - Oboázzon lelkünknek a fény

M1 Kultúrház - Placcc fesztivál 10:50-től

Szinhaz.hu - Vége is, meg nem is... Placcc napló

Ellenfény kritika - Dalok a mélyből, avagy teletabik a tárnában

Innen letölthető a Mindenütt jó című előadásunk szövegkönyve, melyet Juhász Kristóf kreált Nyelvész Józsi szlengblogja alapján. Továbbá a nóták nagyjáboli kottái. Rajság!

PLACCC SZÖVEGKÖNYV

PLACCC KOTTAFÜZET

Nehéz fogalom ez: a kórusimpró.

Azt mindenki tudja, mi az a kórus és hogy mi az az improvizáció. A kórusimpró valahogy mégse ennek a kettőnek az ötvözete, hanem valami más, amire pont nincs megfelelő szó.

Ezért itt egy kis magyarázat arra, hogy a Placcc fesztiválos Mindenütt jó című előadásunkban mit is értünk mi kórusimpró alatt.

Fotó: Udvardy Dávid - http://davidudvardyphoto.com

1. Az improvizáció legfőbb eleme a VÉLETLEN. Véletleneken alapul például a nyitány, amikor klikkesedve bulizunk, és minden zenei klikknek van egy vezetője, aki saját belátása szerint ki- és beintheti a csoportját. Olyan ez, mintha különböző színű szűrőket tennél egymás mögé, időnként valaki kihúz egyet, aztán valaki egy másikat, néha egyszerre többet is, és sosem tudni, épp milyen szín alakul ki.

2. Improvizatív elem a szabad tempó, a szabad szünet, a szabad beszéd, a szabad hang. A SZABADSÁG persze sosem (vagy majdnem sosem) jelent teljes szabadságot, mindig csak bizonyos játékszabályokon belüli szabadságot. Ez például elég jól leképezi a társadalmat: szabadságban élhetünk, de megvannak a kortlátaink, ölni például nem annyira ildomos még egy szabad országban sem. De elég jól leképezi a lelkünket is: cselekedhetünk, érezhetünk saját akaratunk szerint, de legtöbben mégis behatárolódunk egy bizonyos viselkedési normába, nehogy rosszat gondoljon a szomszéd. Na, mi is ilyesmi gátakat szabtunk magunknak. Egyrészt, hogy legyen némi kis formája a dolognak, másrészt hogy a szomszéd (a közönség) is élvezhesse. 

3. Vannak olyan tételeink, melyek improvizálva születtek, ám az előadás idejére már fixálódtak mind a hangok, mind a felépítés. Ilyen a Rabbulák szomorú távozása a fogságba (Ha rámutráznak a tücskök a sünre), illetve az előadás zárótétele, a Rajsági himnusz. A próbák során csoportokba rendeződtünk (hol véletlenszerűen, hol pedig szólamok szerint), és egy adott dallamra minden csoport kitalálta, feltalálta a saját szólamát. A dallamot addig ismételgettük, amíg nem épült fel szépen fokozatosan egy 4-5-6 szólamú tételecske. Ezen dalok bája improvizatív keletkezésükben rejlik, ezért tudatosan nem módosítottunk az így létrejött szólamokon utólag, hiába nem felelnek meg bizonyos zeneszerzői szabályoknak, amikről amúgy is vajmi keveset tudunk (Sztojanov Georgi, házizeneszerzőnk nélkül, aki jelenleg Hollandiában csapatja tovább a zeneszerzést). Egy ilyen dalkeletkezést (kb. 10 perc) jól fel is töltünk ide a blogra.

4. Improvizációnak élünk meg minden "hibát" (nyugodtan éljétek meg ti is annak), ami a barlangi körülményeknek köszönhetően történik, mint például amikor hosszú folyosókon kígyózva énekel 25 kórista, és lassan már nem is egyszerre szól a nóta. Ez nem hiba, ezek gyönyörűséges véletlenszerűségek a Soharóza és a Szemlő-hegyi-barlang előadásában. A barlang nem csak tér és akusztika, hanem alkotótárs. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint hogy a darab csúcspontján (valahol az aranymetszésben), a csatában ontott vércseppek megjelenésének pillanatában szóló szerepet kap maga a Barlang. Nagy tapsot neki. Tapasztalt öreg róka. Megtiszteltetés vele/benne énekelni. 

5. Ha már szleng, akkor nyelv, ha nyelv, akkor szavak, na akkor viszont tuti szóimpró. Játék a szavak elemeivel: ritmusával, hangsúlyozásával, hangzóival, hangszínével. Mindez a két követ között zajló szócsatában, ahol minden előadáson másképp hullanak darabjaira az egymás fejéhez vagdosott szavak, és áll össze mégis az egész egy nagy ritmussá, egy közös atomfegyverré. Továbbá ritmusimpró sorfalat biztosítunk a kedves közönség számára az utolsó nagy séta során. Mindenki egyedi kis téglácskaként simul bele a hiphop-trance-boogie-magyarnóta-marchingband-wienerwalzer-reggae-metal-gengszterrap-kontrázós színezetű ritmusfalba. Buli.

 "Csapasd a teletabit,
ikszelj, gömbözz!"

Gőzerővel folynak a Placcc fesztiválra készülő Mindenütt jó című előadásunk próbái. Tegnap este összeraktuk fennállásunk történetének egyik leginkább slágergyanús dalát, egy igazi rádióbarát himnuszt. A fenti idézőjelek közt természetesen e dal egyik sora olvasható.

Közben kezdik elárasztani a netet a különböző ajánlók:

• A hivatalos, informatív, PLACCC-os:

Különleges helyszínen, a budai Szemlőhegyi-barlangban mutatja be legújabb rendhagyó produkcióját a Soharóza Kórus. Az énekesek a tehetséges fiatal rendező, Göttinger Pál elképzelései alapján mozognak és improvizálnak, miközben a nézők a gyönyörűen megvilágított cseppkövek között sétálnak.

A Soharóza Kórus számára a hang a legmegfelelőbb módja egy tér belakásának és egy másik ember megszólításának. Göttinger Pál rendező irányításával az énekesek átlépik a megszokott határaikat. Mozogni, improvizálni kezdenek, megbolygatják a teret és kitágítják a zene fogalmát a csodásan kivilágított Szemlőhegyi-barlangban.

A Mindenütt jó egy kórus-improvizáción alapuló zenei anyag, a Soharóza Kórus által kifejlesztett sajátos énektechnikákkal készített koncert. Az előadás a talált helyszín és a nyelv köré szerveződik, amelyek a saját határaikat feszegetve önállóan és szabályozhatatlanul alakulnak. A budai Szemlőhegyi-barlang az ismert város, a nap mint nap bejárt útvonalak alatt húzódó ismeretlen világ. A kórus-improvizációk beépülnek a barlang speciális tereibe, ugyanakkor „otthonosan berendezkednek" egy speciális nyelvi közegbe is. E „talált" nyelv szavait vagy fordulatait nem feltétlenül ismerjük lexikálisan, de a kifejezések hangzása, ereje, zenéje képes mozgásba hozni a fantáziánkat. Egy ismeretlen magyar nyelv ez, sosemvolt vagy eldugott helyeken önállóan tenyésző szleng - mégis kódolható, utánozhatatlan, mindenkinek a sajátja. A kórus-improvizációk nyelvi alapanyagát Juhász Kristóf, a Szputnyik Hajózási Társaság szövegírója állítja össze Nyelvész Józsi, a szleng.blog.hu szerkesztőjének gyűjtése alapján.

Halas Dóra kórusa már több színházi produkcióban (Krétakör, Szputnyik, Bárka) kipróbálhatta magát a színpadon. Göttinger Pállal korábban a Cupido és a Halál, az Éhség és az Ördögkatlan című produkciókban dolgoztak együtt. A Soharóza ugyanakkor a saját útját is igyekszik járni, tágítva a kóruskoncert fogalmát.

//placcc.hu

• És a sunázósabb, flamózhatóbb, szlengblogos:

Na, tejtestvéreim! Mi a faszom - kérdezhetitek. Van egy arc, a (számomra ismeretlen) színházi világban mozgó Göttinger Pál, aki nem egy bobi. A tag arra vállalkozott, hogy a Szlengblog legfaszább szövegeit egy operaelőadásban, október 5-10. között a többségi társadalom elé tárja.

Egy ismeretlen magyar nyelv ez, sosemvolt vagy eldugott helyeken önállóan tenyésző szleng

- írja az ajánló.

Hát igen... mielőtt mégegyszer kommentezitek valamelyik poszthoz, hogy "ez miért szleng?" vagy "már ezt is definiálni kell?", menjetek el, és nézzétek meg az arcokat, akiknek esetleg új lesz a "pecózás" vagy a "veretés" fogalma. Vagy még jobb, legyetek ti a többség, bazmeg. Ti tudjátok a legjobban, hogy a ribanc Timike, a feltörekvő, nímand Kisnovák, a miller-vállalkozó Kálmi, meg az erőszakos, seftes Gyulabá és az általuk beszélt nyelv a telibevert valóság. Terjesszétek az igét!

Göttinger Pálnak köszönöm, hogy a Szlengblog szövegeire alapozott egy kezdeményezést. Ti pedig, tesókáim, irány a Szemlőhegyi barlang, aztán óvatosan az okos taxaméteres, erőszakos taxisokkal odafelé, ha megvan, mire célzok! Szokásomnak megfelelően nem tudok ott lenni a premieren, de beszámolónak örülnék, kajakra.

//szleng.blog.hu

Hol máshol. Aki már találkozott a Felületi Feszültséggel, az zsigereiben érezheti: a Malomtó melletti romos ál-Törökfürdő kupolája a tökéletes sipka, amit e muzsika fejébe húzhatunk.

Van ugyanis remek mézédes visszhang, mely megdúsítja L E V  E   G    Ő    elnevezésű köszöntő énekünk.  

Van múlt századokat és azok boszorkányait idéző lyuk, fal, vakolat, melynek leple alatt lezajolhat a mágikus szeánsz, a MEDICINA.

Van medencelépcsőknek álcázott színpadi dobogó, hogy jólfésült kórusként lépjünk színpadra AGYVIHAR című agyament névkeresésünk történetével.

És van mindenféle fura nyílás az épületen, melyeken lehet belépni, bekukkantani, átmászni, befülelni, kisasolni, vagy akár hatalmas almáspiteként betüremkedni. Ez mind igazán JÓ DOLOG.

Egyszóval FELÜLETI FESZÜLTSÉG a Halastó KULTÚRFÜRDŐjében.

Most pénteken, szeptember 4-én, 21 órakor. II.ker., Frankel Leó út 48. Belépő: 500 forint adomány. Utána büfé.

Most pedig elhúzunk a Bárka Kikötő által szervezett fesztiválra, amely nagy kihívás nekünk, rövid történelmünk alatt még egyszer se csináltunk olyat, hogy 5 napon át éjt nappallá téve, hippi módra dolgozunk valami kis "ügyleten" egy faluban, majd utána elő is adjuk ott melegiben. Göttinger Pál a hibás, ő ajánlott be minket a Bárka Bérczesénél, no de cserébe ő is állít minket csatasorba a misztikus Ördögkatlanban. Juj, mi lesz itt. Nagyon izgulunk.

ÖRDÖGKATLAN honlap

Soharóza: Élőállat from Soharóza on Vimeo.

HÁZI ZENESZERZŐNK,

SZTOJANOV GEORGI

DIPLOMAKONCERTJE:

2009. ÁPRILIS 26. VASÁRNAP, 19:00
ZENEAKADÉMIA NAGYTEREM

Fellép a misztikus formátumú Halastó, az álomhangú Városminor és a forrásban lévő Soharóza.

Gyertek már el!

(A belépés ingyenes.)

A koncert után ünneplés az RS9-ben!

Egyébként amit Georgiról tudni kell:

1985-ben született a bulgáriai Dobricsban. Zenei pályáját a Magyar Rádió Gyermekkarában kezdte. Akkor döntötte el, hogy zeneszerző lesz, amikor Eötvös Péter Atlantisz című darabjában póttagként megtanulta a gyermek szólista szerepét.
A Bartók konziban tanult zeneszerzés szakon, Fekete Győr István irányítása alatt, majd következett a Zeneakadémia, ahol jelenleg végzős hallgató.
 
A Horváth Bálinttal és Zarándy Ákossal közös diplomakoncerten Georgi műsora a következő:

Zapali sa gora
bolgár népdalfeldolgozás 16 szólamú kamarakórusra

Városminor kamarakórus, vezényel: Ney Andrea

Éhség
paradicsomi jelenet három felvonásban szopránra, népi altra és színészre
5 zenésszel és színpadi kórussal, Nényei Pál szövegére

Herczku Ágnes – Narrátor, Seltopuzik, Kígyó
Bodrogi Éva – Éva
Göttinger Pál – rendező, Ádám
Földesi Péter – fuvola, altfuvola, pikkoló
Bartek Zsolt – klarinét, basszusklarinét, tenor szaxofon
Krulik Eszter – hegedű, brácsa
Gallai Judit – cselló
Koltai Katalin – gitár, elektromos gitár, basszusgitár, szitár
Soharóza kórus, karnagy: Halas Dóra

Zeit und Ewigkeit
oratórium Angelus Silesius szövegei nyomán

énekes szólisták:
Ney Bianka – gyerekszólista
Szanka Zsuzsanna – szoprán 1.
Juhász Orsolya – szoprán 2.
Szakács Ildikó – szoprán 3.
Bodrogi Éva – szoprán 4.
Szathmáry Judit – szoprán 5.
Philipp György – tenor
Orendt Gyula – bariton
Silló György – basszus

MR Gyerekkar (karigazgató: Thész Gabriella)
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Alma Mater kórusa (karigazgató: Erdei Péter)
MR Szimfonikus Zenekar

vezényel: Tihanyi László

Főtárgytanár: Orbán György

„Egy új világban vagy. Egy új játék főszereplője. Menj be a sötét terembe, és keress helyet magadnak a ledlámpa segítségével. Választhatsz: párnára ülsz és az epicentrumban ér téged az élmény, vagy székről, kívülről tekintesz le az eseményekre. Az utánad érkezők érdekében töltsd fel a helyeket.” – részlet abból a műsorfüzetből, amelyet a kezünkbe nyomtak, miután megváltottuk a jegyet a jeges-lábas fémjelezte (pillantsunk csak a képre!), titokzatos koncertre. Minden arra készített, hogy az előadás nem lesz mindennapi, várakozásunkat azonban még így is sikerült felülmúlni. Kedves olvasó, kérjük, tartson a FOOTER.HU-val, vizsgáljuk meg ezt a másik dimenziót, ahová ez a koncert vezethet minket.

Soharóza. Valami új, valami szokatlan. Egy kórus, amely áttöri a megszokott határokat, amely megpróbálja most feloldani a „felületi feszültséget”; kísérletet tesz arra, hogy megszűnjön a láthatatlan fal előadó és befogadó között.
Halas Dóri, a formáció karnagya, a következőképpen definiálja a Soharózát:
''A zene egy elvont sütőforma, amibe az alapanyagot öntheted. Absztrakt és ezért végtelen: minden zene rólad szól. A közösségi zene - a közös éneklés - pedig erős. Már önmagában egy működő társadalom. Akkor mi mindenre képes egy olyan társadalom, aki a szabályokat betartva együtt keresi a szelepet és tágítja önnön határait? Kiderül. Soharóza.''
Igen, most tényleg kiderül; a jegy, a ledlámpa már a kezünkben van, nyílik az ajtó. Ott vagyunk. Mocorgás van, mindenki keresi a helyét az apró teremben.
Gyorsan elfoglalunk egy helyet, közvetlenül melletted. Szemlélődünk. Lassan meg lehet szokni a sötétet, már nem zavar. A falak talán fehérek lehetnek; egy előadó-féleségben vagyunk. Sötétítő függönyökkel rekesztették ki a fényt. De a világosság utat tör, a réseken át. Látszik, hogy a nap még nem nyugodott le teljesen. Néha egy-egy lámpa fénye táncol körbe szobán.
S ők ott állnak középen. Sötét ruhás emberek, talán háttal állnak egymásnak. Igen. Lassan elnémul a terem. Még a lélegzetet is hallani. A tiédet is. Lassan az ő sóhajaik is életre kelnek. Bennünk.
Soharóza. Valami új, valami szokatlan. Be kell, hogy valljuk, volt némi előítélet, bennünk a koncert előtt. A plakát olyasfajta életérzést sugallt, ami talán már túlságosan is túl modern.

Az előadáson miután a légzés, az éjszaka hangjai, titkos szerelmek sóhajai elültek, fokozatosan egy ébredező táj, egy tópart rajzolódott ki. Lassan lámpa gyúlt, s a kórus életre keltette a természetet. A tagok ott álltak mellettünk, a hatás nem is lehetett volna közvetlenebb. Vártuk, mikor kezdődik már el a műsor, aztán rádöbbentünk, hogy már rég tart az előadás.
Az első valódi dal, egy jávai ének feldolgozása volt. A kórus bebizonyította, hogy bizony ők aztán tudnak énekelni. Alig hittük el, hogy ez tényleg improvizáció, hihetetlen összhangban adták elő a művet, miközben Halas Dóri, a kórus karnagya, apró jelekkel valamiféle utasításokat adott. ’Medicina’ című daluk, egy élő boncolást volt hivatott bemutatni. A majom ugrott, s szép fejes lett belőle… Odafagytunk a székhez, annyira hatásosan jelenítették meg a véres, gennyes folyamatot.
Egyik legkülönösebb darab a koncerten, a ’Mosszgóhang’ volt. Néhány kórustag szépen egymás mellé állt, úgy, mint akár mi is tehettük anno a tornaórán. Egy-egy feladatot kellett végrehajtania a szereplőknek. Egy mozdulatsor, melyet kétszer-háromszor elismételtek. Aztán mikor lement az „első kör” az előbbi produkciójukat előadták hanggal is. Leírhatatlan jelenség. Asszociációs mennyország, vagy tébolyda; képtelenek voltunk eldönteni melyik. Ami felemelő ebben az egészben, az, hogy itt nem csak „marketing ámítás” volt, hogy „miénk a mű”, valóban azt lehet érezni, hogy az. Hagytak gondolkodni, engedték, hogy azt kezdjünk a látottakkal, ami csak jólesik.
Éppen hogy megtalálták a lélektani határt. Tudták, hogy szabadságot kell adniuk ahhoz, hogy ők is a saját szabályaik szerint játszhassanak. A technikai határok átlépése így vált befogadhatóvá. Azt nem mondjuk, hogy mindegyik szám egyformán tetszett, de ami tény, hogy az előadás magával ragadó, az ötletek sokszínűsége végig fenntartja a figyelmet…
Soharóza. Valami új, valami szokatlan. A kórus kisbabáról kapta a nevét… Nem hiszik el? Járjanak utána!

Soharóza Felületi Feszültség koncert
MU Színház, belépő: 1000 forint

Nyisd tágra a kopoltyút!

Alternatív kórus előadás színhelye volt a MU színház emeletén található Szputnyik Hajózási Társaság fülledt terme este. Nem a „Túrót eszik a cigány” típusú kórusművet vártunk, hanem a kórustól megszokott izgalmas kísérletet, és még annál is jobb lett.

Mindent kipróbált a Soharóza kórus, amit húsz emberrel éneklés címén ki lehet próbálni egy színpadon. A kötetlen színdarabként felépülő játékban volt kórusimprovizáció, ami magában is szokatlan műfaj, voltak művek, melyeket az egyik kórustag – Sztojanov Georgi – írt, volt ősi jávai ének, gegparádé és mozgásszínház.

Mivel a kórus egy sötét teremben, a nézők gyűrűjében vezeti elő produkcióját, rögtön az elején a Harmadik típusú találkozások csúcsjelenetét idéző szeánszhangulat alakult ki. Egy új játék főszereplője lett a néző, már amikor átvette az instruáló füzetecskét. „Menj be a sötét terembe, és keress helyet magadnak a ledlámpa segítségével” – jött az első utasítás, és aztán minden felvonásnál újabb oldalon igazítottak el bennünket arról, hogy mit látunk, hallunk, milyen helyzetbe képzeljük bele magunkat.

A lazán egymáshoz kapcsolódó felvonásokból interaktív előadás született, az élmény az éjszakai pálmaház belsejében elérhető tudatállapotba ringatott, mert épp fogékonyabb hangulatomban talált. A darab alapvető célja amúgy épp ez, hogy a néző aktív részesévé váljon, ezért kommunikál folyamatosan a füzet lapjain keresztül: a néző felfeküdhet a boncasztalra, énekelhet a kórussal, átrendezheti a teret a párnáival. És még meg is tapsolják az előadás végén a fellépők a büfébe érkező közönséget.

A produkció Halas Dóra karvezető vezénylete alatt, de jobbára közös brainstorming során alakult ki: a próbafolyamatban alapvetően a már említett kórusimprovizáció vitte a prímet. Minden tag a vezető által aktuálisan megszabott hangokból válogatva kezdett el hosszan, kitartva énekelni, ebből egyfajta hangszőnyeg keletkezett, és örvénylett a bevezető alatt. Helyben született meg a zene, amibe vakkantások, madárcsicsergés-utánzás, lihegés, csettintgetés és fújtatás is beletartozott.

Az előadás a Felületi feszültség címet kapta, ami nem bonyolult ötlettársítás. A Soharóza kórus is inkább a saját nevén agyalt sokat, és egyik műsorszámként éppen ezért az elvetett ötletnevek (paplanernyő, panelhang, expandikus létezés, rügy, rothadás, kefír, tér-idő kontinuum, testnedv, tág kopoltyú és még több száz név) csendültek fel az ehhez direkt kodályos alakzatban felálló énekkarból, ami kifejezetten viccesre sikerült.

A kórusban egyedül a karvezető és a zeneszerző profi zenészek, a többiek amatőrök. Talán néhány gyengébb megmozdulása volt a fellépőknek az egyszemélyes magánszámok között, de ez az improvizatív jelleg miatt elkerülhetetlen. Összességében az előadás működött, a jó zene miatt mindenképpen.