/írta: Madaras Sándor - kórustag/
Adott egy darab - vagyis azt hisszük, hogy adott. Változik az is, ahogy mi változunk. Adott egy másik tér, egy másik közeg, ahol ismét belebújhatunk egy ismerős zenébe, ami a miénk. Megint megmutathatjuk. Akik lemaradtak és akik ott voltak de nem tudtak betelni. Mert ez egy olyan sokrétű mű, hogy bizony nem lehet csak úgy. Elképzelem, hogy nem voltam a próbákon és csak a kész művel szembesülök. Egyszer. Megüt a darab. Bámulom, mint valami organizmust, amit képtelenség kiismerni, de mégis elemi erővel vonz magába. Érzem, hogy vannak belső törvényszerűségei, de nincs erőm az összefüggéseket kémlelni, mert a mű közben már máshol jár. Újabb ajtókat nyit. Elrévült állapotban konstatálom, hogy vége a darabnak és fogalmam sincs mi volt ez, de bennem van és ez jó érzés.
A tények. Nényei Pál szövegére Sztojanov Georgi ír zenét. Először színpadi cselekményként adjuk elő a Zeneakadémián. Majd Tarr Feri egy élő videoklipet vizionál. Egyetlen végtelen snitt, mint Jancsónál. Mindenki minden részlet teljes birtokában. Mindenki felelős az egészért. Az unplugged, az erősített, a torzított, az előre felvett rétegek egymáson és egymás után. Az ember, a technika és az ördög - a technikáé vagy az emberé, nem derül ki - hármas tánca. Karmesterek garmadája. Zenekari-, kórus-, szcenikus-, technikai- és a szerzői karmester kérései a kórus felé. Elképzelhetetlen, de egy láthatatlan koncepció mégis összetartja az egészet. Hihetetlen, de mire odaérünk, tényleg boldogan fogom a társam kezét és átszellemülten éneklek, mert egész valómban átélem azt, hogy Csodálatos Élet.