A nagy sárga gong című Cseh-Másik-Bereményi Géza dalba (Levél nővéremnek II./1994) beleszerelmesedtünk, nincs mese. Hallgattuk közösen, sírtunk rajta, érteni véltük, mégse értettük - legalábbis a hangmagasságokat egyáltalán nem, na az tuti -, a szubjektív megfejtések egymással való megosztását betiltottuk, ültünk és szerettük mind. Pedig tudnotok kell, van ám itt egyéni vélemény bőven. (Ehhez kapcsolódó rövid hírünk: a Soharóza hangkirályságban épp a napokban tiltották be a demokráciát.) Ez lett hát a főszereplője annak a műsorszámnak, amivel a Cseh Tamás emlékkoncertre készültünk (ááá, ma este!!!) és amit úgy neveztünk: Levél 2010-ből.
De mi is ez a nagy sárga gong? Filozófiai, politikai, szürreális jelkép? Magunk között nem tárgyaltuk ki, rábíztuk minden kórustag ismerten vad fantáziájára, de a 13 és 15 éves Trefortos diákjaim körében kísérletet tettem: kétszer meghallgattuk énekórán a dalt, majd leírták nekem, mik jutottak eszükbe. Nem volt szabály, egyszerűen papírra kellett vetni az áramló gondolatokat. Áramlottak is, zúdultak. A kisebbek még hálásak is voltak a zenéért: "Köszönöm a Tanárnőnek, hogy meghallgattatta velünk ezt a dalt." Nekem köszöni? Köszönje Tamásnak és Jánosnak és Gézának. Írjon nekik levelet. Mi is ezt tettük. Levelet írtunk Cseh Tamásnak.
.jpg)
/Ó a régi, ó, a Balaton... fotó: kishalas/
Szösszenetek a diákok írásaiból:
"Valami nagy fájdalom jelképe a gong, ahogy felzúg, belefájdul, és a köztes zúgás a vérkeringés nagyon felhangosítva, közben reflexszerűen bólogat, mint egy drogos."
"Az élet rendje, a délelőtt, délután és végül az este, mint folyton ismétlődő szakaszok. Az este valami földöntúli, mindent elsöprőt jelent neki. A hangszeres embereket valamilyen szertartás közben tudom elképzelni, akik bármit elő tudnak varászolni. Az este mágikus, egy gongütés elindítja a varázslatot, mint a mesékben, mikor az éjféli tik-takkos óra üt, és életre kelnek a plüssállatok."
"Olyan, mintha a víz alatt játszódna, a kezdő zene alapján. Olyan az ember érzése, hogy a víz betömíti a fülét, de hallja a dallamot. A délután az élet végét is jelentheti, és most annak is vége van. Az egésznek olyan a hangulata, mintha az elmúlással lenne kapcsolatos, nosztalgikus. A zúgó nagy sárga gong jelképezheti az utolsó szívdobbanást, érütést vagy lélekzetet. Ha most átlépnek egy másik világba, akkor élet és halál nem is különbözik annyira. A nagy sárga gong jelképezhet valamit, ami még mindenkit ide, ehhez a világhoz köt. A "Minden hangot leigázva, felzúg bennem a nagy sárga gong" lehet egy nagy érzés, akár szeretet, félelem az eljövő dologtól. A dallamot pedig azért szereti, mert evilági dallam, amit olyan jól ismer az ember. De érzi, hogy ugyan leszáll az este, ahogy szokott, de most valami másként lesz, mint eddig. Valami örökre megváltozik."
"A nagy sárga gong azok a dolgok, amiket nem tudunk megváltoztatni. A gong, a sors igazságtalansága, ami életben tartja a lelkesedést és az álmokat, de... tulajdonképpen nem térünk ki a hangja alól. Nem merünk elszakadni, teljesen megváltozni és feladni a saját akaratunkat. Itt romlik el az egész."
"Nekem olyan érzésem van, mintha körbe-körbe forognánk, amikor felgyorsul a zene, akkor gyorsabban, és amikor megszólal a nagy sárga gong, akkor megállunk, elszédülünk, és így ájultan elesünk."
"Nyugodt a zene, mégis félelmet keltő az elején. Az előadó mintha valami titkot akarna elmondani, de nem mondhatja el."
"Az emberek egy monoton életet élnek, úgy ahogy régebben az iskolában, az életben is egy hang véget vet az órának (eseménynek). És bármit tesznek, nem tudják elnyomni ezt a hangot, nem tudnak kiválni a tömegből, és a többiekkel szembemenni. A sok vágyat, álmot elnyomja az az ütem, ami szerint mindenki él: a nagy sárga gong. Az emberek várják már ezt a hangot, várják, mert ha nem jön, akkor saját ütemük szerint kéne élniük, és ettől rettegnek. Félnek kiereszteni a saját hangjukat, és örülnek, hogy elfelejthetik a lelkük hangját, hogy ha megszólal az a nagy sárga gong. "
"Nekem egy zenét okádó szekrény jutott eszembe egy nagy szobában, egy sárga gong mellett, olyan esti fénnyel, kínai bútorral és házzal. Aztán a lemenő nap utolsó sugarai miatt eszembe jutott egy hangulatos giga faház, de olyan, mintha éppen a ház mellett temetnének. Aztán amikor nagyobbakat ütöttek a gitárra, szinte magam előtt láttam a ház mellett éppen eltemetett katonát, ahogyan harcol, vágja az ellenséget."
"Lehet, hogy egy lázadó hajléktalan hallucinációja."
"Számomra olyan volt, mintha a csatornában emberek közt sétáltam volna. És a csatorna végén egy borz lett volna. A borz mosolygott, de kék színe volt. És a borz nagyon ellágyított. "
/halasdóri/
.jpg)
/fotó: Kurucz Árpád - Népszabadság/
Most pedig elhúzunk a Bárka Kikötő által szervezett fesztiválra, amely nagy kihívás nekünk, rövid történelmünk alatt még egyszer se csináltunk olyat, hogy 5 napon át éjt nappallá téve, hippi módra dolgozunk valami kis "ügyleten" egy faluban, majd utána elő is adjuk ott melegiben. Göttinger Pál a hibás, ő ajánlott be minket a Bárka Bérczesénél, no de cserébe ő is állít minket csatasorba a misztikus Ördögkatlanban. Juj, mi lesz itt. Nagyon izgulunk.